2019. már 10.

Basszál meg!

írta: Finomkiscsaj
Basszál meg!

Basszál meg! Mondja és élvezünk is mind a ketten. Más indíttatásból ugyan, de a végeredmény ugyanaz. Ő azért, mert már közel volt a csúcshoz, én pedig azért mert annyira izgat, amikor ennyire „csúnyán” kéri. De miért ennyire izgató ez vajon?

Nem mindig érdekelt ez engem, sőt annak idején kifejezetten nevetségesnek találtam, amikor a pornó filmekben így beszéltek a csajok. De úgy látszik változunk, és én is változom.

Sokáig a finom szexet élveztem Vele. Egyrészt mert szeretem, másrészt mert annyira Finom Kis Csaj, harmadrészt pedig úgy hosszabban tudom élvezni az együttlétet. Aztán kiderült, hogy ő viszont szereti a durva és tempós dugást. Könnyebben és gyorsabban a csúcsra jut úgy. És valahogy így kezdődött a „bedurvulásunk”. Én mondtam neki, hogy ha szeretné, hogy keményen megdugjam, akkor kérje. És ő kérte: „dugj meg keményen”. Ez tetszett, izgató volt! Ahogy rámparancsol és ahogy élvezi, amikor teljesítem a kérését.

Később már ez nem okozott akkora izgalmat, valami durvábbat szerettem volna. És akkor jött a következő fokozat. Először meglepődött a kérésemen, és nem is tudta kimondani, de aztán belejött és mielőtt elélvez és már viszonylag könnyen kicsúszik a száján, hogy basszam meg. Látszik, hogy még neki ez egy kicsit még nehezen megy, és ha nem is taszítja a trágár megnyilvánulás, de azért koncentrálnia kell rá.

De miért izgató ez? Általában mindig van egy elméletem a saját kérdéseimre válaszként, de most bizonytalan vagyok. A nem vonz a durva szex. Sokkal jobban élvezem a lassú és finom mozgást. Az állatias megnyilvánulás inkább egy téveszme, mert az állatok sem feltétlenül durvák. Sőt magukhoz képest általában kifejezetten finoman szexelnek. Tehát nem onnan ered ez a durvaság.

Az alá-fölérendeltség sem mozgatja meg a fantáziám különösebben, tehát nem azt élvezem benne, hogy ilyenkor alárendeltebb szerepbe kerül.

Talán a változatosság, hogy olyan más lesz, mikor beszél közben, és így beszél. Időnként szükség van egy kis megújulásra. Talán ez lehet az egyik oka.

Mindenesetre jól áll neki és remélem majd később még bátrabban és változatosabban is elő fogja adni magát. Én élvezni fogom az biztos!

A fiú

 

Szólj hozzá