Miért vagyunk szégyenlősek? Honnan jön ez az érzés? Baj ez?

Nem egyszerű kérdés. Az alapérzést hozzuk magunkkal születésünktől fogva, ami nem más, mint az alárendeltség elfogadása, a domináns egyed előtti meghunyászkodás. Életben maradásunk kulcsa, hogy szemlesütve el tudjunk somfordálni harc nélkül, ha szükséges. Saját fennmaradásunk érdékét szolgálja, a csoporton belüli harc ellen jött létre.

Ugyanakkor, amit mi szégyenlősség alatt értünk, az egy kicsit más, szégyenlősek vagyunk emberek előtt, ha szerepelni kell, ránk irányul a figyelem. Szégyenlősek vagyunk meztelenül, vagy ha kiszolgáltaottnak érezzük magunkat. Szégyenlőség egyenlő a félénkséggel, visszahúzódással.

...

Mi mozgat bennünket? Ha egy kicsit feljebb mászunk a Maslow piramison, akkor már nem az éhség érzet motivál majd minket, hanem más megfoghatatlanabb célok. Azonban az alapfeltevés ugyanaz. Az érzet a hajtóerő. Pontosabban a vágy az érzetre. Ebben válnak el a létfenntartástól a magasabb rendű szükségletek. Itt már nem az érzet hajt minket, hogy csináljuk, hanem a vágy az érzetre. Vágyunk dolgokra, amiket még sohasem tapasztaltunk meg. Azért, mert egy érzetet társítunk hozzá. Egy érzetet, ami jó nekünk. Lehet, hogy majd a megtapasztalás teljesen más lesz, mégis elhisszük, hogy a vágyunk helyes képet tesz elénk. A valóságban általában egy intenzív élményhez több érzet is társul, jók, rosszak is. A vágyainkban csak egy számunkra ...

Mennyire demokratikus egy párkapcsolat? Különös képen a testiségben mennyire kell egyenlő feleknek lennünk? Mi van akkor, ha valami csak nekem vagy csak neki jó, szabad-e azt erőltetni, vagy szükség van-e megalkuvásra, kompromisszumokra? Valószínűleg a szituáció és kompromisszum nagysága határozza meg. Természetes, hogy megteszem, ami neki jó, ha ez nekem nem okoz különösebb problémát, nehézséget. És ugyanezt el is várhatom fordítva is. De mi van akkor, ha mondjuk egyikünk sokkal bevállalósabb, mint a másik?

...

Talán az egyik legigazabb mondás, hogy nem látjuk a fától az erdőt. Az élet rengeteg területére igaz. Miért ne lenne az a mi esetünkben is. Folyamatosan hajszoljuk az új izgalmakat, mikor meg ott van előttünk, akkor kiszúrja a szemünket és észre sem vesszük. Mindig felizgat a lehetőség. Talán még jobban, mint amikor megtestesül a dolog. A szexben is van, hogy felizgat valaminek a lehetősége, annyi is elég, hogy csak megcsillanjon a remény valamire, már csak arra tudok koncentrálni, és mint valami élő árbócrúd járkálok. Most is van valami a levegőben, de semmi konkrét terv nincs, mégis folyamatos izgalomban vagyok. Miért? Különösebben nem érdekelt, mert csak az élvezet és a szenvedély a lényeg, nem az ok. Aztán leesett, töröm a fejem, ...

A piros betűs napokat mindenki másképp éli meg. Természetes velünk született állapot, mégis valamiért egy szégyenteli, titkolni való dologgá vált. Még az elfogadóbb vallások is üldözik, így hát biztos valamiért ez valamikor hasznos volt a társadalomnak, hogy ne flangáljanak köztünk vérző nők. Én és néhány férfitársam biztos egy másik társadalomból származunk, mert engem például egyáltalán nem hat meg. Még akkor sem, ha egy sima vérvételtől elájulok. Valamiért ez a vér nem az a vér. Márpedig a vérrel kapcsolatos dolgok velünk születettek, nem tanult magatartásformák. Kivéve persze a menstruáció kezelését. Most itt van az ideje. Ilyenkor én értetlenül állok a zárt kapuk előtt. Volt már tapasztalásom ezekre a napokra ...

Harcolunk. Már egy ideje. Egymással, magunkkal, környezetünkkel. Vannak vágyaink, mint mindenki másnak. 3 gyermekes szűlőként felelősséggel is tartozunk gyermekeinknek és egymásnak. Ezért elhatároztuk, hogy kis lépésekben, kis kitérőkkel fogunk haladni a cél felé. A cél felé, ami nem egy tiszta világos, megfogható valami, sokkal inkább egy érzés, ami itt van bennünk, ami sokkal közelebb visz egymáshoz minket…..és azokat, akik közben még csatlakoznak majd ;-)

...